Holland zenék? Miért ne?

Napi DUTCH

Napi DUTCH

Holland hip-hop, pop, meg amit akartok egy személyben

Aki elköveti: Snelle, akit talán még érdemes is megismerni

2021. november 23. - krisnwesson

Volt itt már igazi szürreális hip-hop, de ez most tényleg más lesz.


Lars Bos-al azaz Snelle -vel már érintőlegesen egyszer foglalkoztam a Maan-ról szóló bejegyzésben, de úgy éreztem érdemes egy kicsit őt is körbejárni.
Bár nem régen, 2018-ban robbant be a köztudatba, nálunk ő is ismeretlen - mondjuk nyilvánvaló, hiszen Hollandiában sem hallgatnak sokan pl. Fluor Tomit...egyértelmű. Na de mindegy is.
A srác eleve különleges, hiszen ajakhasadtsággal született, amit nem sok rapper mondhat el magáról és aminek következményeképpen rengeteg zaklatást élt át korábban. "Reünie" (Reunion) című dala részben erről is szól, mintegy önéletrajzi jelleggel. Ezzel a számmal lett először Nr.1 a holland TOP40-es listán

Kinek ajánlható Snelle zenéje? Nos...

- pédául nyelvtanulóknak, mert a technikás szófordulatok, szóbeli csemegék mellett, (mint mondjuk egy 'Hottentottententententoonstelling' a fenti 'Eredivisie' című számban) a komoly mondanivalók is helyet kapnak a szövegekben, mindenféle témában. Szintén csak a példa okáért: a 'Smoorverliefdt' című száma a kerékpározás közbeni telefonhasználat veszélyeire hívja fel a figylemet (mennyire holland már ez? :D - de amúgy belegondolva ez a világ bármely részén probléma), vagy a 'Limonade' , ami pedig a holland fociválogatottat, meg úgy általában a focit népszerűsíti a klipben megjelenítve az aktuális Oranje Team tagjait (többek között Wijnaldum, Berghuis, valamint Frank de Boer -t, a Nederlands elftal kapitányát) is mint megjelölt célt a foci kedvelő gyerkőcöknek.
- illetve olyanoknak, akik szeretik a hip-hop / RNB vonalat és ezt attől függetlenül tudják értékelni, hogy milyen nyelven íródott, mert főleg a zenei élmény miatt hallgatják. Mert zenei élmény tekintetében Snelle zenéje igen színes tud lenni. Alapvetően azonban elmondható, hogy kellemes alapokkal és vokális megoldásokkal megáldott szerzemények kapnak helyet a fiatalember repertoárjában, így akár háttérzeneként is megfelelő lehet.


Albumain (mert van neki már négy is, a számtalan kislemez mellett) is vegyesen kapnak helyet a különböző stílusok. Van ami inkább vokálisabb és az ének van többségben, de van olyan is, amiben egyértelműen a rap rész a domináns és a már fent említett mondanivalókra helyezi a hangsúlyt. A nyelvet nem beszélőknek az utóbbiak is simán vállalhatóak a már szintén említett zenei megoldások miatt.

Apropó rap...Az egyik első szélesebb körű bemutatkozása a A 101Barz műsorában történt, ami Hollandia legnagyobb hip-hop platformja a Youtubeon (és egyéb helyeken is persze, Insta, FB, stb.), minden héten új videókkal. A kezdő rapperek és ismert nevek tételei és portréi rendszeresen feltöltésre kerülnek ide. 2006-ban Rotjochnak (a műsorvezetőnek MC-nek) az volt az ötlete, hogy a BNN szárnyai alatt hozza létre a 101Barz hip-hop platformot. A rapperek 'studio session'-ökre érkeztek, hogy bemutathassák önmagukat és a 101Barz rövid időn belül népszerű név lett Hollandiában. Több később (Hollandiában) ismertté vált rapper is ebben a műsorban kezdte a pályafutását. Az itt készült videón Snelle főleg a rap domináns vonalból ad némi ízelítőt.

De a fentieken túl van még bőven a repertoárban, a teljesség igénye nélkül említhetném még a 'Kibbelingkraam' vagy a 'Wel Varen' című trackeket is.


Eddigi legfrissebb, idén megjelent albumán pedig az 'énekes' részek a dominánsabbak főleg mivel több track is egy-egy koprodukció volt más holland művészekkel, mint Maan, Ronnie Flex vagy Suzan & Freek. 

Snelle idén az új album mellé egy Netflix dokumentumfilmet is kapott 'Going out without a coat' címmel. Csekkoltam, sajnos itthon nem elérhető, így csak érdekességképpen tudom megemlíteni.

A fenti Youtube linkek mellett Spotify-on megtalálható a teljes eddigi életmű. Érdemes adni egy esélyt neki.

Tot Ziens! :D

A bejegyzés trackback címe:

https://napidutch.blog.hu/api/trackback/id/tr716726280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása